A bárány motívum narratív és intertextuális vizsgálata Jn 1,29-34 alapján

Absztrakt

Kutatásomban az Isten báránya motívumot vizsgálom úgy, ahogy János evangéliuma 1,29-34-ben megjelenik. Alkalmazott módszerem a bibliai szöveg szakszerű lefordítása után annak nyelvtani sajátosságokra érzékeny olvasása, mely a narratíva különlegességeit és háttértartalmait kívánja kiemelni.

Ezt követően Morales (2020) teológiai látásmódját követve a kivonulás makronarratíváját keresem a szövegben. Ez a megközelítés segít abban, hogy a szakaszt a Biblia egészének fényében az üdvösségtörténet szempontjából elemezzem és megtaláljam a modern kor embere számára az üzenetet.

A rövidnek tűnő szakasz több kapcsolódást mutat fel a Teremtés könyvével kapcsolatban, természetesen a Kivonulás könyvével kapcsolatban, illetve beindít egy egész Evangéliumon átfutó programot, amelyet „kultikus kivonulásnak” nevezhetünk. A kultikus kivonulás nem más Morales (2020) szerint, mint az édeni állapotba történő visszatérés, melyet a templom szentélye jelképez.

A bárány motívum két mozgásra indítja az olvasót: térjen be Jézus lakóhelyére megünnepelni jelenlétében a pászkavacsorát, s térjen be a szentek szentjébe, az új teremtésbe, amelyet Jézus újjáépített feltámadásában.

A jánosi Jézus teljes értelemben „húsvéti bárány”, aki feltárja Isten természetét, aki mozgásba lendít. Egyrészt arra hív, hogy kövessük őt, hogy így védelmet nyújtson a gonosz erőivel szemben. János a keresztény népet meghívja egy papi szemléletmódra, hogy a kultusz középpontjában minden mögött észrevehessük Jézust, aki az új kivonulás vezére.