ISSN 1789-8919
e-ISSN 2786-1562
A tanulmány a magyar költészet verstani rendszereit mutatja be egy-egy verssel illusztrálva.
A magyar nyelv metrikai-ritmikai szempontból rendkívül rugalmas, hiszen az eredeti ütemhangsúlyos verselés mellett a XVIII. században kismesterek kidolgozták az időmértékes verselés szabályait is.
Ez esélyt adott a két ritmuselv szerkezeti összekapcsolódására, megteremtve a szimultán verselést.
Ugyancsak a XVIII. században volt kísérlet a nyugat-európai hangsúlyváltó verselés meghonosítására, mely azonban csak mint kuriózum maradt fenn a három szótagos ütemekben.
A szanszkrit költészetben a szótagok időtartamát ugyanúgy mérik, mint a görög-latin időmértékes verselésben. Ez teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a magyar költészetben is teret nyerjen a moraszámláló verselés, annak egyik változata, a ganavritta. Úgy tűnik, az esetek többségében a moraszámlálás spontán nyelvi működés eredménye, de az ind irodalmat fordító Weöres Sándor esetében ez már valódi költői szándék.
Mózes, H. (2004). Három szótagos hangzásegységekre épülő sorok és sorkapcsolatok. Magyar Nyelv, 50(4), 331-336.
Mózes, H. (2021). Hajdan és most. Versépítő formák a magyar költészetben. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.
Hegedűs, G. (1992). A költői mesterség. Trezor Kiadó.
Király, I., & Szerdahelyi, I. (Eds). (1975, 1977). Világirodalmi lexikon. 3., 5. Akadémiai Kiadó.
Nemes Nagy Á. (2004). Valódi tulipánt. In Az élők mértana. Prózai írások. Osiris Kiadó.
Szepes, E. (1990). Magyar költő – magyar vers. A mai magyar költészet verstani kisenciklopédiája. Tevan Kiadó.
Szepes, E., & Szerdahelyi, I. (1981). Verstan. Gondolat.
Szuromi, L. (1990). A szimultán ritmus. Akadémiai Kiadó.
Vadai, I. (2002). A kétéltű költő. Tiszatáj, 56 (3),
Weöres, S. (1985). Magyar etűdök. Táltos Kiadó.
